Társadalmi párbeszéd és az értelmetlenségiek

Hogyan határozza meg egy társadalom a jövőjét?

A) Nem határozza meg

B) Sehogy

C) Politikusokat megválasztják, és ők irányítják a nemzetállamokat

D) A gazdasági, pénzügyi elit megválaszt(tat)ja a politikusokat, és ők irányítják a nemzetállamokat

E) Társadalmi párbeszéd során kialakulnak azok az irányok, ami mentén halad a társadalom

Szeretném azt gondolni, hogy E a jó válasz erre a kérdésre. Esetleg E és B (és A). 

A para az, hogy úgy tűnik nincsen semmilyen társadalmi platform, ahol megbeszélhetnénk a jövőnket. Mint amikor a szülő rákényszeríti fogmosásra a gyereket, 4 évente elzavarnak minket szavazni. És meg is határoztuk milyen irányba szeretnénk menni. Nincs más dolgunk, bízzunk a hatalomba, bízzunk a tudományban?

Amikor erre gondolok, szúrós khraparós érzést érzek a torkhomban.

Milyen szerepe kéne, hogy legyen ebben a társadalmi párbeszédben az értelmetlenségieknek? Mert ugye ők / mi vannak / vagyunk többen. A tudományos közösség és az értelmiség hiába szajkózza merre van előre; a nagy birka tömeg csak megy, ballag bambán és bután előre, amerre az olcsó(bb) iPhone fényreklám villog fenségesen.

Logikus a válasz: nem megkérdezni őket / minket! Mert hát értelmiséginek születni kell. Az kiváltság. Olyan mint régen a nemesség. Ők mondják meg, hogy mi helyes és mi nem. Ők diktálják:

• hogy mit kell érezned, amikor ártatlan nyusztokat nyúzzák meg a prémjük miatt,
• hogy mit kell x-elned, amikor felmerül a kérdés, hogy legyen-e megvétózva, hogy belépjünk a NATO-ba. 
• Ők mondják meg, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás kell-e nekünk vagy sem. 
• És persze azt is, hogy a gén módosított élelmiszerek mennyire csodálatosak...vagy szörnyűek.

Értelmetlenséginek lenni nehéz, mert nem jut hely nekünk / nekik az asztalnál. Csak oda dobják a sarokba a csontot, hogy rágcsáljuk – szellemi rágógumi. És persze könnyen befolyásolhatók vagyunk, a csontról elhisszük, hogy csont még ha gumiból is van.

A történelem során persze az értelmetlenségieknek sokszor elegük lett, és ezek a megmozdulások nem éppen rózsakoszorús kerti mulatságok voltak.

Szerintem az igazi kérdés, hogyan alakítjuk ki azt a párbeszédet, amiben az értelmetlenségiek is (többé-kevésbé) egyenrangú szereplők – hogy végre ne kelljen őket (minket) értelmetlenségieknek nevezni...